Dórémi zenéje

A Mezzo csatornán tegnap Michel Petrucciani életéről volt egy összeállítás tele zenével, és természetesen magával ragadott.

Élettörténete itt olvasható

Itália a középkorban politikailag erősen széttagolt volt. Délen a Nápolyi Királyság és Szicília spanyol fennhatóság alatt állt. Közép-Itália az Egyházi Államhoz tartozott. Az attól északra fekvő terület számos kisebb-nagyobb városállamra, grófságra és hercegségre bomlott. Közülük három városköztársaság, Firenze, Velence és Genova volt a legjelentősebb.

Meséltem  bárdokról, trubadúrokról, igricekről, a további folytatáshoz Solide kommentje adta az ötletet. Nem gondoltam, hogy ekkora fába vágom a fejszém, így a teljesség igénye nélkül válogattam a hatalmas anyagból, és állítottam össze a " Zenél az udvar" kezdetű sorozatom első részét. Lehet, sőt biztos, hogy kihagytam említésre méltó zeneszerzőket, így szívesen veszek minden kiegészítést.

Egy hosszú komment helyett a bejegyzések olvashatóak itt, és itt.

Anonymus a Gesta Hungarorum című művében ír az epikus énekeket elrecitáló énekmondókról, akik mind a nép körében, mind a királyi udvar lakomáin szívesen látott vendégek voltak.

A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni „égi” és a „földi” szerelem kettőssége.

A történelem álláspontja szerint, a kelták egy ókori indoeurópai népcsoport volt, akik az időszámításunk előtti utolsó évezred elején jelentek meg Európában. A törzsek hódításaik során sokfelé megfordultak.

Míg Vivaldinál még az esőcseppek kopogását is hallani az ablakon, addig Haydn zenéjében a napfelkeltében gyönyörködhetünk.

A művészetekre hatással vannak a különböző korok, és irányzatok, így a zene sem kivétel. A XIX században fogalmazódott meg a  programzene meghatározása: olyan    hangszeres zene,  mely képszerű érzeteket ébreszt, és zenei eszközökkel mond el egy történet, amely valamilyen esemény, hangulat, érzés, fájdalom, vagy öröm hatása alatt született.  Ebbe a kategóriába sorolható művek az 1800-as évektől élik ugyan virágkorukat, de a barokk, és a romantikus zenében is találhatunk rá példát.

Színpadon számtalan előadásban láthattuk. Említettem az örök Rómeót, és Júliát Latinovots Zoltánt, és Ruttkai Évát.

Egy kicsit had legyek önző, mert úgy gondolom, hogy Rudolf Péter, és Nagy-Kálózy Eszter alakítása mellett sem lehet szó nélkül elmenni.