A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni „égi” és a „földi” szerelem kettőssége.

A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni „égi” és a „földi” szerelem kettőssége.

A középkor világi zenéjét elsősorban a lovagi költészet képviseli, mely Franciaországból indult. Dél-Franciaországban, Provance-ban született a XII. században, majd a XIII. században az eretnekháború miatt áttevődik Észak-Franciaországba. Délen trubadúroknak, északon trouvereknek nevezték e művészet képviselőit, akik költők és zeneszerzők is voltak. Műveik legtöbbje szerelmi dal, de vannak hőstettet elbeszélő, baráti érzésekről szóló dalok is, sőt vallási témájúak is. Az általuk énekelt dalra jellemző, hogy szigorúan egyszólamú, és általában egyetlen hangszer kísérte az éneket leginkább lant vagy mandolin, melyen maga az énekes játszott. A zene felépítése kezdetben az egyházi zene szabályai szerint történt, csak később alakultak ki új formák és stílusok. Eleinte a szöveg volt az igazán fontos, csak a polgári szerzők műveiben került egyre kiemeltebb helyre a muzsika, mintegy az énekelt szöveg dallamát díszítendő.

A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni „égi” és a „földi” szerelem kettőssége.

Főleg alsó- és középnemesek, de vándordiákok, kolduló szerzetesek, sőt főúr is akad köztük. Az első ismert trubadúr IX. Vilmos, Aquitánia hercege, míg trouvere-ként is ismert I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király, akinek kiszabadítását Blondel de Nesle énekelte meg.

Piere Vidal provencei trubadúr a XII. században járt Imre királyunk (1196-1204) udvarában és így írt hazánkról: "Hogy felvidítsam életemet, elmentem Magyarországra, a jó Imre királyhoz. Ott jó hajlékot találtam, becsületes, jólelkű barátokat és szolgákat."

Részben francia hatásra, de teljesen önállóan fejlődött a német lovagság zeneköltészete, a Minnesang. Az ónémet szó „szerelem-éneket” jelent, mivel a dalok legfőbb témája a szerelem volt, noha találkozunk epikai és bölcseleti művekkel is. A nemesi énekesek mellett később itt is feltűntek a polgári származású minnesängerek, akik egy-egy udvar fényét emelték.

Egy-egy uralkodó vagy főnemes olykor udvarába hívta a legnevesebb énekeseket, hogy mutassák be művészetüket. A leghíresebb ilyet 1207 körül rendezte Hermann türingiai őrgróf, Árpád-házi Szt. Erzsébet férje. Nemcsak minnesängereket, hanem trubadúrokat és trouvere-eket is meghívott a nemes vetélkedésre.
A lovagi életmód lassú eltűnése, a polgárság szerepének erősödése a zenében is jelentkezett. A XIV. századtól már az iparos-polgárok egyesületei vették át a lovagi dalnokok szerepét. A francia pui-k és a német meistersingerek céhekbe tömörültek egy-egy városban. Mainz, Würzburg és mindenekelőtt Nürnberg mesterdalnokai messze földön ismertek voltak. A XV-XVI. században virágzottak a zenészcéhek. A meistersingerek koronázatlan (de többször megkoszorúzott) királya kétségtelenül Hans Sachs (1494-1576), a nürnbergi cipész. Róla szól Wagner remekműve, a Nürnbergi mesterdalnokok épp úgy, mint Albert Lortzing operája, a Hans Sachs.

A bárdok története itt

forrás: http://www.hhrf.org/irodalmivademecum/zene/fv_kokor.htm

folyt.köv.