Anonymus a Gesta Hungarorum című művében ír az epikus énekeket elrecitáló énekmondókról, akik mind a nép körében, mind a királyi udvar lakomáin szívesen látott vendégek voltak.

Anonymus a Gesta Hungarorum című művében ír az epikus énekeket elrecitáló énekmondókról, akik mind a nép körében, mind a királyi udvar lakomáin szívesen látott vendégek voltak.

A regösök a magyar kultúrában a sámán énekmondói, ráéneklői lehettek. Az Árpád-korra vezethető vissza az eredete a leggazdagabb regölés-változatoknak, melyekben gyakran keveredik István első vértanú alakja szent István királyéval. Máshol látomásokat idéznek, amelyben pogány ősképek és keresztény misztériumok olvadnak össze. A „reg” szó a népszokásban a „varázslás” értelemben marad meg így a „hej regő rejtem” refrenként ismétlődik míg a szertartásos-kultikus lakomára, „dombérozásra” emlékeztet a „regölés” szó és a királyi ivótárs-regösök, „combibatorok” esetében is.

Középkori vándor énekes elterjedt neve Európa szerte a jokulátor volt mely elnevezés a latin ioculator (bohóc, nevettető) szóból ered addig a francia nyelvben jongleur lett. A 11. században ez még énekmondót jelentett, a kóborló hegedős dalnokok krónikás énekeket, továbbá fablieau-kat, prózai történeteket, legendákat adtak elő a kastélyokban, településeken. Éneküket zenei aláfestésen kívül szórakoztató mozgással, tánccal kísérték.

Anonymus a Gesta Hungarorum című művében ír az epikus énekeket elrecitáló énekmondókról, akik mind a nép körében, mind a királyi udvar lakomáin szívesen látott vendégek voltak. Eltartásukra jószágok, falvak voltak rendelve. Témáik a honfoglaláshoz, a kalandozások korához fűződő mondákból, hősi tettek és csaták leírásából, jeles vezérek, majd egyre inkább a királyok nevezetes dolgainak (pl. Szent László-monda) elbeszéléséből adódtak. A királyi jokulátorok testülete a tatárjárás után hanyatlik, egyrészt az utolsó Árpádok alatt szegényül az udvar s a királyok eladományozzák a jokulátorok ellátására rendelt jószágokat is, másrészt az Anjouk alatt a humanizmus lesz ellensége az intézménynek, és 1347-ben eladományozza a király a Pest vármegyében fekvő Regtelök nevü alapítványukat is.

A katolikus egyház idegenkedett a jokulátoroktól, amit az 1279. évi budai zsinat egyik határozata is tanúsít: e határozat eltiltotta az egyháziakat a joculatorok, mimusok és histriók hallgatásától.

1244 és 1451 között már igricekről tesz említést az akkori krónika. A szó különben szláv eredetű és hangszeren játszót jelent s a királyi igricek inkább zenészek lehettek, mint énekmondók, foglalkozásnévként azonban csak a XV. sz.-tól szerepel, és jelentése ekkor inkább már zenész, mulattató, mutatványos és szemfényvesztő.

XIV. században Mátyás király a legnagyobb reneszánsz kultúrközpontjává tette a budai udvart. Fejlett hangszeres és többszólamú zenei élet kezdődött, kitűnő énekkar működött, amely a kor francia-németalföldi zenéjét művelte. Virágzott az orgona és lantjáték is. A kor legjelesebb zenészei is megfordultak, vagy szolgálatban álltak az udvarban a Németalföldről, Itáliából, vagy Franciaországból többek között Stefano da Salerno, Bonnus, Cornuel., és a kor legjobb lantosának számító Pietro Bono. A históriás éneklés már ekkor is nagy becsben állott az udvarban. Galeotto Marzio (1427- 1492) itáliai humanista is beszámol ebbéli élményeiről, melyet Mátyás asztalának vendégeként szerezhetett. A római énekmondókhoz hasonlítja az itteni, lanttal önmagukat kísérő hősi énekeket előadókat.

II.(Jagello) Ulászló (Dobzse László) (1490-1516) még túl is szárnyalta Mátyás fényűzését, és Európa legjobb zenészeit alkalmazta, sőt fia, II.Lajos (1516-1526) idejében Adrian Willaert is az udvar vendége volt, az ország gazdaságilag és politikailag folyamatosan gyengült és a mohácsi vésszel a hanyatlás megállíthatatlanná vált, az ország két-, majd három részre szakadása és 1699-ig tartó török uralom következett. A folytonos hadban állás nem kedvezett a művészeteknek: elvonta a szellemi és anyagi erőket, meggátolta a zenei műhelyek kialakulását, elriasztotta a mestereket, a hangszerkészítőket. Aki zenét akart tanulni, külföldre kellett mennie.

A XVI. sz.-ban lant kiszorította a kobozt és a hegedőt, a művelt, literatus énekszerzők már Lantosok-nak nevezték magukat (p. Tinódi) és a hegedősök osztályát lenézték, azok alkalmasint az alsóbb néposztályok mulattatására süllyedtek és tekintélyük is alig volt.

A kor világhírű magyar lantvirtuóza és zeneszerzője volt az Erdélyben született Bakfark Bálint. Gyermekkorát Szapolyai János erdélyi udvarában, valamint Budán töltötte. Európa több jelentős országában is megfordult, 1549-66-ig Lengyelországban élt, majd Bécsbe költözött. 1568-ban János Zsigmond erdélyi birtokot adományozott neki. 69 évesen családjával Itáliába, Padovába utazott, s ott a pestisjárvány áldozata lett.

Sajátosan magyar műfajként tartják számon, és az európai történeti ének számos válfajával mutat rokonságot a históriás ének. Verses, történeti tárgyú epikai műfaj, témáját a jelen vagy a közelmúlt országos jelentőségű eseményeinek köréből meríti. Magyarországon főként a 16. században terjedt el, vándor lantosok, hegedősök adták elő zenekísérettel, s a műfaj a híradás, történetírás szerepét is betöltötte.

A XVI. századi históriás énekirodalom legjelentősebb művelője Tinódi Lantos Sebestyén, aki művészetével megteremtette az első önálló magyar műzenei stílust. Ifjú éveit Török Bálint udvarában töltötte 1542-ig, amikor a vár ura török fogságba esett. Ez időtől vándor életet élt. Bejárta az országot Baranyától Nagyszombatig, Kassától Kolozsvárig, s a török és Habsburg veszedelem kettős szorításában szenvedő nép hitét és reményét históriás énekeinek lantkíséretes előadásaival ébresztgette. Híres gyűjteménye a Cronica (Krónika), melyet 1554-ben Kolozsvárott nyomtattak ki. Élete utolsó időszakát a nagy műveltségű államférfi, Nádasdy Tamás sárvári birtokán töltötte. (Nádasdy iskola- és nyomdaalapításával is emlékezetessé tette nevét.) Tinódi Sárváron halt meg 1554-ben.

forrás:http://www.terrasoft.hu/kultura/kaboca/zeneilex/enekmond.txt

http://www.bekecsaba.hu/magyarorszagi-renaissance.html