A királyi udvar csepűrágója:

Orléans- i Fülöp bátyjának tiszteletére színházat rendezett be a Louvre gárdatermében, ahol Pierre Mignard a kor neves festője ajánlására Molière és társulata lépett fel. A darab amelyet választott nem éppen szerencsés, Corneille Nicomede-jét adták elő és a siker elmaradt. Sűrű bocsánatkérések közepette kérte a királyt, hogy tekintse meg a következő komédiát a Szerelmes doktort. A siker ezúttal mindent felülmúlt megélhetést biztosítva társulatnak és szerzőnek egyaránt.

XIV. Lajos nemcsak kegyeibe, de barátságába is fogadta Moliere-t, akit az a kegy ért, hogy együtt reggelizhetett a királlyal, és akitől nemcsak elfogadta, hanem el is várta az őszinte véleményt. Az udvar remek alkalmat szolgáltatott a gúnyolódásra, így számos ellenséget is szerezett magának a király pártfogása mellé. 1664-ben az ünnepi játékok keretében került bemutatásra Molière legkritikusabb vígjátéka a hivatali és a vallási képmutatást bemutató Tartuffe. Lajos az előadás végeztével lelkesen tapsolt, nem úgy a megjelent egyházi méltóságok. Fölháborította őket a komédia erkölcstelensége, a darab betiltását követelték. A király sokáig ellenállt, sőt bátorította is a szerzőt, csak így tovább. Így került a komédia Versailles-ban a kitüntetett közönség elé. Az anyakirályné Ausztriai Anna is minden tekintélyét latbavetette, hogy ha már az udvar látta is a Tartuffe-öt, a nagyközönség elé semmiképpen se kerülhessen. A király nem tehetett mást betiltotta a darabot, melyet legközelebb 1669-ben Palais-Royal-ban mutattak be természetesen a szerző a kifogásolt részeket átírta és hatalmas sikert aratott.

A király közös munkára kérte fel Moliere-t és Lully-t egy sorozat a „comedies-ballet” megírásában, melyet először az udvarnál mutattak be. A kapcsolatuk hamar megromlott, mert a munkák melyeket az udvarnak írtak egyre több zenét igényeltek, és később mikor Párizsban is előadták őket Moliere zsebre tette az itteni bevételt, anélkül hogy Lully- nek egy garast is adott volna.

1672-ben Lully megszakította kapcsolatát Moliere-rel, s a drámaíró ekkor Charpentiert választotta társulata - a Comédie Française - zeneszerzőjévé. Az 1673-ban bemutatott Képzelt beteghez már ő írta a teljes, mintegy hetven percnyi zenét. Ezzel párhuzamosan egyre több egyházi zenét is szerzett, s a trónörökös szolgálatában állva az udvari kápolna zenészeként elnyerte a naponta misére járó XIV. Lajos jóindulatát is.

Molière maga is játszott a darabjaiban, így Párizsban a „Képzelt beteg” egyik előadása közben holtan esett össze, 14 évig volt a francia színpadok királya, és királyi pártfogójának köszönhette, hogy egyházi szertartás kíséretében temették el.

Bulgakov Moliere úr élete c. regényében a következő sorokat olvashatjuk Molière temetésével kapcsolatban:

„– Mi történik Moliere halálával kapcsolatban?

– Felség felelte – Champvallon –, a törtvény tiltja, hogy megszentelt földbe temessék.

– És milyen mélyre terjed a megszentelt föld? – kérdezte a király.

– Négy lábnyi, felség – felelte az érsek.

– Kegyeskedjék, érsek, öt lábnyi mélységben Moliere-t eltemetni - szólt XIV. Lajos – , sőt temessék el haladéktalanul, egyaránt kerülve ünneplést és botrányt.”

„Egy élelmes ember, aki tudta, hogy a Nagy Condé rokonszenvezett Moliere-rel, megjelent a hercegnél e szavakkal:

– Fenség, engedje meg, hogy átnyújtsam önnek azt a sírverset, amelyet Moliere számára írtam.

Condé átvette a sírverset, majd a szerzőre pillantva azt felelte:

– Köszönöm. Jobb szeretném, ha ő írta volna meg az ön sírversét.”

Kivételesen most egy rádiójátékot hoztam parádés szereposztással