Beethoven a heiligenstadti végrendeletében ezt írja: „Ó ti emberek, kik engem mogorvának, bolondnak vagy embergyűlölőnek néztek, mennyire igazságtalanok vagytok hozzám! Nem ismeritek a látszat rejtett okát. Szívem és kedélyem gyermekkorom óta hajtott gyengédségre, még nagy tettekre is megvolt bennem a hajlam. De gondoljátok meg, hogy hat év óta szörnyű baj lett úrrá rajtam.”

1787-ben Breuning családnál Bonnban találkozik élete első szerelmével a 17 éves Jeanette d’Honrath-al. Elbűvölte a lány gyönyörű énekhangja, kellemes modora, de a szerelmük csak plátói maradt, mert a szőke szépség pár hónap múlva Kölnben feleségül ment Karl von Greth osztrák századoshoz. A következő években gyakran volt szerelmes, és mint fiatal tehetséges zeneszerzőt szívesen látták a szalonokban, de a társadalmi különbség miatt mint jövendőbeli vőt nem. 1796-ban megkéri Magdalena Willmann bonni szoprán énekesnő kezét de kosarat kap a következő indokkal: „csúnya és hóbortos”

Beethoven végrendelete mellett két női arcképet, és három levelet találtak mely a halhatatlan kedveshez íródott. Pontosan, hogy ki is volt na nagy Ő nem tudni, mert sem időpont nincs megjelölve, hogy mikor íródott, sem a hölgy nevét akinek írta nem említi. Így az életrajzíróknak csak a találgatás maradt, hogy Julietta Guiccardi, Deym Jozefin volt a címzett, vagy netán Bruswick Teréz.

Beethoven az első nyilvános hangversenyét 1795-ben adta Bécsben, majd egy évvel később Pozsonyban is fellépet. Ebben az időben többször visszatért a felvidékre, és élvezte a zeneértő és szerető nemesi családok vendégszeretetét. Az egyik ilyen família, akiknél Beethoven szívesen látott vendég a Brunswick család volt. A grófi rangot és a „de korompa” címet Brunswick Antal kapta a császártól, két fia közül pedig Antal a martonvásári, József pedig az alsókorompai birtokot örökölte.

Az alsókorompai uradalomban töltötte a nyarakat Julietta Guiccardi, Brunswick József húgának, Zsuzsannának a lánya is, és 1800 vagy 1801 nyarán itt találkozott Beethovennel. Az egyik barátjának írt levelében így ír: „Egy kedves, varázslatos lány szeret engem és én is szeretem őt… Sajnos nem az én osztályomból való, és egyébként sem nősülhetnék még…”

A család a társadalmi különbségek miatt ellenzi a románcot. József gróf, hogy az unokahúgától távol tartsa, a bohém zeneszerzőt a kertész házában szállásolta el, és még a kastélyra néző ablakokat is befalaztatta. A két szerelmes egymás utáni vágyakozását azonban nem tudta megakadályozni, és a plátói szerelemnek csak a kottapíron marad nyoma.

A két Brunswick grófnő emlékkönyvébe a következőket írja: „ Semmit sem kívánok annyira, mint azt, hogy e kis zenei áldozat eljátszásánál és eléneklésénél gondoljanak az Önöket őszintén tisztelő Ludwig von Beethovenre. Bécs, 1799. május 23.”

1799-ben Bécsben Brunswick Teréz, és húga zongoraórákat vett Beethoventől, aki ekkor még nem is tulajdonít nagy jelentőséget a lányoknak, hiszen Guliette Guiaccardiba szerelmes, és csak 1804-ben találkoznak ismét.

Ebben a rangra és az illemre oly sokat adó családban igencsak nagy megbotránkozást kelthetett, amikor Brunswick Antal lánya, a korán megözvegyült Deym Jozefin is szerelemre lobbant Beethoven iránt, aki a nagybátyja meghívására érkezett Alsókorompára. A legenda szerint a park fűzfáinak odvába rejtették egymáshoz írt levélkéiket. Nem tudni, egy ilyen levélkére talált-e rá valaki, mindenesetre a románc kiderült, és a család, hogy eltávolítsa, másodszor is gyorsan férjhez adta az engedetlen Jozefint.

1805-ben megírja „ A reményhez” című dalt zongorakísérettel, ajánlás ugyan nem szerepel rajta, de Jozefin a következőket írja anyjának: „A jó Beethovennek van egy kedves dala, amelyet egy, az Urania-ból vett szövegre nekem írt ajándékképpen”

Brunswickék annyira szégyellték a rangon aluli kapcsolatot, hogy minden írásos nyomát eltüntették, Beethoven még a Jozefinhez írt és egyetlen operáját, a Leonora-Fideliot is az asszony öccseinek Ferencnek és Józsefnek ajánlhatta csupán.

Sokszor vendégeskedett Martonvásárhelyen is, itt találkozik Brunswick Terézzel, aki messze kimagaslott olvasottságával, műveltségével, és muzikalitásával a kortársai közül. Terézzel sok időt töltött együtt, s társaságban is sokat mutatkozott vele. Életrajzírói szerint „mély érzések fűzték őket egymáshoz”, így az ő neve is felmerült mint halhatatlan kedves. Ez a bensőséges kapcsolat abban is kifejezésre jutott, hogy Brunswick Teréznek ajánlotta Fis-dúr szonátáját.

Ezt a szerelmi csalódást még jó pár követte, és múzsáinak köszönhetően számos remekmű született, ide tartozik az 1810-ben írt a-moll zongora bagatell a Für Elise.

1810 ben Beethoven a „ Für Elise” kottalapjára a következőket írja: „Elise számára megemlékezésül Beethoventől”. Hiteles kézirat hiányában felmerült az a lehetőség, hogy nem Elisének íródott e zongoradarab, hanem Therese Malfattinak akinek megkérte a kezét, de a hölgy visszautasítja.

A legfrissebb kutatások Klaus Martin Kopitz német zenetudós nevéhez fűződnek, aki szerint a titokzatos hölgy Elisabeth Röckel volt. A szoprán énekesnő Bécsben ismerkedett meg a zeneszerzővel, amikor 1807-ben követte bátyját a császári fővárosba, ahol Joseph August Röckel tenor énekelte Florestan szerepét a Fidelióban. Bár Röckel kisasszony később egy rivális komponistához, Hummelhez ment feleségül, Kopitz szerint 1810-ben, a zongoradarab keletkezésekor Beethovennel igen közel álltak egymáshoz, még halála előtt, 1827-ben Beethoven elküldte neki egy hajtincsét és egyik utolsó pennáját is. Kopitz elméletét az is alátámasztja, hogy ebben az időben nem is volt a zseni életében más Elise vagy Elisabeth nevű hölgy.

Egyik barátja emlékkönyvébe írta a következő sorokat:

„Ha sokszor vad felgerjedések vádolják is művemet, a szívem jó... . Jót cselekedni, ahol lehet - a szabadságot mindennél jobban szeretni - az igazságot soha, még a trón előtt sem megtagadni!” Érzelmi élete élményekben is bővelkedett: „örökké szerelmes, s többnyire igen nagy mértékben” - írja ezekről az évekről régi barátja, Wegeler.

bónusz: Lichnowsky Henriette hercegnőnek írt zongoraszonáta

forrás: http://vasarnap.ujszo.com/clanok.asp?cl=1649696