„Ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta” – jelentette ki Berlioz az 1830-ban bemutatott Fantasztikus szimfóniája kapcsán.

„Ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta” – jelentette ki Berlioz az 1830-ban bemutatott Fantasztikus szimfóniája kapcsán.

Míg Beethoven Pastorale- szimfóniájának megírását a természet ihlette, addig Berlioz művének keletkezésében egy sorsdöntő szerelem játszott szerepet.

A program leírását a szerző ezzel a mondattal kezdte: „ A zeneszerzőnek az volt a célja, hogy egy művész életének különböző jeleneteit ábrázolja, amennyire ezeket zenében ki lehet fejezni.”

A zenéhez írt szöveges program, és egész darabon átívelő, más - más formában visszatérő dallammal fejezi ki a szenvedélyét, és eleveníti meg az imádott nő alakját különböző látomásokban. Egy ifjú művész reménytelen szerelmében öngyilkosságot követ el, de az ópiumtól csak látomásai – hol örömteliek, hol szomorúak – lesznek.

Azután egy báli forgatagba képzeli bele magát és a lányt. Álombeli csapongásai közben egy mezei jelenetet lát, pásztorok énekelnek, idilli a hangulat. Közben kedvese is feltűnik, majd távoli égzengés után csend lesz. Most azt álmodja, hogy a vesztőhelyre viszik és kivégzik. Utolsó pillanataiban is a szeretett lányra gondol. Aztán a saját temetésén van jelen, sötét árnyak táncolnak féktelenül és beleszövi Dies irae gregorián dallamát, mely felhangzásakor két harang csendül meg lélekharangként.- az már külön érdekesség, hogy Berlioz azt javasolja a partiurában, hogy a harangok helyettesíthetők néhány zongorával. Mára már több zenekar is öntetett harangokat kifejezetten erre az egyetlen pillanatra.

Az imádott nő Harriet Smithson  színésznő akit az Odeon Színház színpadán látott először Ophélia szerepében. Ebben az időben Shakespeare-t Voltaire-re hivatkozva barbárnak tartották, s műveit jócskán lerövidített változatban adták elő. A fiatal ír színésznő szépsége, arcjátéka, hanglejtése teljesen megbabonázta Berliozt. Többször is megpróbált a nála négy évvel idősebb színésznővel kapcsolatba kerülni, de leveleire nem kapott választ. Betegesen féltékeny volt rá. Két évig nem is találkoztak személyesen, őrizte magában a viszonzatlan szerelmet, bár ez a szerelem időről időre haraggá, sőt gyűlöletté változott, ugyan de újra fellobban és 1833-ban feleségül veszi a népszerűségéből jócskán veszett színésznőt.

A kritika visszafogott dicsérettel fogadta, ugyan de Ludwig Börne 1830. dec.8-án egy levelében így ír:  „ A zeneszerző saját ifjúsága történetét mondja el. Ópiummal megmérgezi magát, és azt álmodja, hogy megölte szerelmesét, s ezért halálra ítélték. Ott van a saját kivégzésénél. Egy felejthetetlen indulót hall az ember, amilyet még sohasem hallottam. Az utolsó részben a Boszorkányok hegyét ábrázolja, pontosan úgy, mint a Faustban, az egész szinte kézzel tapintható. Szerelmese, aki hozzá méltatlannak bizonyult, szintén megjelenik a Walpurgis-éjszakán, de nem úgy, mint Margit a Faustban, hanem szemtelenül, boszorkányszerűen…”

A bemutatóra 1830. december 5-én került sor, melyre meghívta Lajos Fülöp királyt is: „ Felség, a szépművészetnek is szerepe van abban, hogy országunk nagysága egyre nő. Az a felvilágosult szemlélet, amellyel Ön megtiszteli a művészetet reményt kelt bennem, hogy kérésemet akkor sem tekintené túlzott merészségnek, ha nem ily nemes okból született volna.” A király nem ment el a bemutatóra, de 300 frankot küldött Berlioznak.

A Fantasztikus szimfóniát Liszt Ferenc is megismerte amikor a bemutatót megelőző napon meglátogatta a szerzőt és 1833-ban elkészítette a mű zongorakivonatát is, melyet Robert Schumann adott elő és írt róla elemzést melyben védelmébe vette Berliozt és művét a német közönség előtt: „Az új forma szokatlanságában, az új kifejezésben van oka a szerencsétlen félreértésnek. Semmi sem kelti fel oly könnyen a bosszúságot és ellenkezést, mint egy forma, amely régi nevet visel. Ha valakinek eszébe jutna például valamely 5/4-es ütemben írt darabot indulónak, vagy 12 egymás után következő apró tételt szimfóniának nevezni, az bizonyára előzetes gyanakvást kelt maga ellen. Azonban vizsgáljuk meg mindig, mi van a dolog mögött. Minél különösebb egy mű szemmel láthatólag, annál nagyobb elővigyázatossággal ítélkezzünk fölötte.”

1834-ben egy szimfóniát ír brácsaszólóval melynek ötletét Paganini megrendelése adta, míg a mű témáját Byron Childe Harold's Piligrimage című műve. 1812-ben jelent meg Londonban a Childe Harold zarándokútjának első két, majd 1816-ban a harmadik és negyedik éneke. Már az első két ének az irodalomban alig ismert Lord Byront Anglia első költőjévé emeli. A verses regényben a főhős, Childe Harold bejárja a századelő háborúval sújtotta Európának több országát és a Balkánt, de a képzelt útitárs sosem takarja el a költőt magát. Byron költői lelkesedéssel ír a szép tájakról, nyíltan, szeretettel beszél a megismert népekről, emberekről. Irtózattal festi a háború borzalmait, romantikus rajongással néz fel az antik Görögországra. A népek szabadságának zászlóvivője, és gyűlölettel szól a zsarnokságról.

Childe Harold búcsúja

Részlet: Tóth Árpád fordítása

„Üdv! üdv! - hazámnak partja már
Víz kékjén szürke folt,
Az éji szél sír, zúg az ár,
A vad sirály sikolt.
Ott túl a nap most ült el ép
S míg űzzük őt, nyomon,
Zeng búcsúszóm felé s feléd:
Jó éjt, szülőhonom!

Pár óra s újra kél a nap
És hajnalt szül megint,
S köszöntlek ég és messzi hab!
De már honom nem int.
Ős csarnokom már puszta rom,
A tűzhely is bedőlt,
A vén sáncot bekúszta gyom
S kivert kutyám üvölt.”

Berlioz itáliai élményeit dolgozza fel a Harold Itáliában című művében és Byron Haroldjának kalandjain keresztül mesél, és adja vissza ennek az országnak a szépségeit.

Liszt Ferenc így nyilatkozott a műről: „A lélek meghatározhatatlan benyomásait egy kitűzött terv, amelyet a fül éppúgy fogad magába, mint a szem egy képsort, határozott benyomásokká formálja. A művész, aki ennek a műfajnak művelőjévé válik, abban az előnyben részesül, hogy valamennyi érzelmet, amit a zenekar oly erőteljesen ki tud fejezni, egy bizonyos költői folyamathoz kapcsolhatja."

bónusz:

forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Fantasztikus_szimf%C3%B3nia

http://www.mr3-bartok.hu/content/view/13978/57/