HTML

Dórémi zenéje

némi szolfézs, némi összhangzattan, kitartott normál "á" hang, beskálázunk, kóruspróba, egy-két-há, és!

Friss topikok

Címkék

2009.12.28. 09:40 Dórémi

Párizs- Sanzon- Edith Piaf

 

A sanzon francia eredetű szó, jelentése: könnyű, egyszerű dal

Edith Piaf (eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion, 1915. december 19.-én született Párizsban.

 

A sanzon francia eredetű szó, jelentése: könnyű, egyszerű dal

Edith Piaf (eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion, 1915. december 19.-én született Párizsban.

Piaf a francia argóban verebet jelent, a művésznevét felfedezője, Louis Leplée adta neki, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy "veréb" "la môme".

Anyja, Annetta Giovanna Maillard (művésznevén Line Marsa), bárénekesnő volt. Énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Edith-et rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház mádámja volt Normandiában. Apja, Louis Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követően Edith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett: a kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek.

1919-ben szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza. Az utcai éneklés közben figyeltek fel tehetségére, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is. Húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta. Louis Lepléet meggyilkolták, a gyanúsítottak között Edith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Margaret Monot-nak aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a Mylord.

Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Credan bokszvilágbajnokot, aki 1949-ben egy repülő-szerencsétlenségben maghal. Ennek következtében Edith alkoholista lett ami élete végéig elkíséri. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére, ugyanis közben autóbalesetet szenvedett. 1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Ditrich volt, akitől 4 év múlva elvált. Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett. 1962-ben a görög származású, alig 27 éves Thépohanis Lamboukashozment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük A szerelem mire jó? című sanzon.

1963 októberében turnéra indult, amit „öngyilkos turnénak” is szoktak nevezni. Azonban többszöri rosszullétei miatt kórházba került, ahol áttátes rákot diagnosztizáltak nála.

1963. október 11-én halt meg

Yves Montand írja:
„Amikor meghalt, a betegágya mellett lehettem. Nem, nem jó a szó: nem meghalt, ez a kis nő egyszerűen elfogyott. Mint a gyertya. Törékeny alkata szinte eltűnt a lepedőben, a zsebkendőnyi ruha alig takart valamit a testéből. Míg látogattam, nem tűnt fel, mennyire 'nincs már' Piaf, és amikor meghalt, jöttem rá, miért: a szeme. A szemét kellett látni, és az ember mást nem is nézett rajta. Ezek a hatalmas szemek pótolták a test gyöngeségét, ezek a szemek adták az egész Edithet, és amikor énekelt, nem lehetett nézni mást, csak a szemét.
Mindannyian, akik közel álltunk hozzá, belezuhantunk ebbe a tekintetbe, ebbe a hatalmas, barna tükörbe. És amikor lecsukta örökre a szemét, akkor szűnt meg teljesen. Az ágyban már nem feküdt semmi, pár szánalmas kócdarab. Edith a mesélő, daloló szeme volt Franciaországnak, és kérdéses, tudunk-e még úgy látni, mint ő. Olyan őszintén, mélyről jövően – olyan szerelmesen és tragikusan. A temetésre elindultam, de aztán nem érkeztem meg. Nincs közöm a testéhez. A szeméből kinyíló lelkéhez volt közöm. Azt pedig ott hiba keresem.”

 

22 komment

Címkék: Sanzon


A bejegyzés trackback címe:

https://doremizeneje.blog.hu/api/trackback/id/tr458233570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10293 2009.12.28. 10:05:33

Mennyire szeretjük az ilyen varázsló embereket, jó lett volna ismerni

13190 2009.12.28. 10:35:00

Imádom a hangját, és szerettem is, kicsi és törékeny alakja miatt.

12392 2009.12.28. 10:53:36

Kétszer voltam az Olympiában 1962-ben először és utoljára. És ő volt a nagy attrakció. Élőben még lenyűgözőbb az élmény, ahogy az apró kisegér megjelenésű ember elkezdett énekelni! És örökre hálás leszek annak a barátomnak, aki akkor elvitt, s a CD világ hajnalán küldött nekem egy Piaf sorozatot!

60145 2009.12.28. 10:53:54

Nálunk Magyarországon ő maga a francia sanzon. Náluk van még Brel, Trenet, Montand, Aznavour, Bécaud - és mások. A Novák Tatával működő Honvéd Művészegyüttesa hatvanas évek végén országszerte előadta-eltáncolta Piaf világát. Zsizsi, az egyik remek táncos a Mylordot szerette legjobban.Sokszor eszembe jut az a pár hónap, laktanyáról laktanyára, s persze ők ketten: Piaf és Gigi.... Tapolcán nem jártam velük. Doremi, a legszebbeket válogattad össze! Merci bien!

13005 2009.12.28. 12:35:54

Nagyon KELL őt szeretni és emlékezni rá fontos! Nekem a No, je ne regrette rien abszolut a legtöbb, amit bármikor meghallgatok, mintha belőlem lenne egy darab!

13020 2009.12.28. 12:49:17

Évikém ! Oda égett az ebédem, de nem számit, gyönyörüséget adtál, nagyon köszönöm, ölellek szeretettel, mami.

13124 2009.12.28. 13:01:17

ma már "túl vagyok" a magyar filmzenén - Karádi,Jávor......... desszertnek Piaf, a szerelem és a nem bánok semmit sem... Y.Montand pedig elgondolkodtatott, hogy "nem ért oda" a temetésre......... igen asszem vanilyen. Köszönöm, hogy EZT IS felraktad :-)))

13066 2009.12.28. 13:08:29

Egy sorozat indítására gondoltam, s kivel is kezdhettem volna, ha nem Vele. Még nem láttam Párizst, nekem Ő elém tudja varázsolni, azt a színes forgatagot, az eldugott kis téren lévő kávézót ami a képzeletemben él..... Gyuri soha nem irigykedtem senkire, hiszen nekem attól nem lesz több, de most egy kicsit ha megengeded :))) Részlet az életéről készült filmből: http://www.youtube.com/watch?v=uzEJ7NV_g98 Atlasz nagyon szívesen :)))

13066 2009.12.28. 13:11:49

Mama drága ez legyen a legnagyobb baj :))) Boni Montand lesz a következő :)

13124 2009.12.28. 13:20:32

jajjistenem.......... az őszi levelek..... (akétsze mét mégmos tislátoooom) :-)))

52511 2009.12.28. 14:21:19

Piaf ..???!! - PIAF, a "Veréb"! :))

13005 2009.12.28. 14:29:27

Doremi, külön köszönöm a filmről azt a pár képet, megindítóak!

70798 2009.12.28. 14:55:47

nagyszerű doremi. szeretem nagyon.

13066 2009.12.28. 15:08:46

Georgia a HBO-n vetítették ezt a filmet, nem bírtam végignézni, annyira rossz volt látni, hogy egy ilyen nagy művész két végéről égeti a gyertyát...

12019 2009.12.28. 18:27:48

Végighallgattam az ismert, de mégis ma már ritkán elhangzó dalokat. Hát igen, Piaf... A fiatal éveinkre emlékeztet, meg arra a világra, amit akkor csak elképzeltünk, ott, távol. Nekem Yves Montand jutott rögtön eszembe róla, meg az egyik nagy filmélményem vele, a "Félelem bére". Aztán olvasom, hogy róla lesz a következő összeállításod! :-) Jó volt, kösz!

13005 2009.12.28. 19:04:06

Különlegesen tehetséges, nagyszerű emberek, még ha nem művészek, akkor is mindkét végén égő gyertyaként élnek. Egyik legjobb barátnőm Svájcban is ezt tette és csak sírtam miatta, de tudtam, ez az ő egyetlen létezési formája.

13156 2009.12.28. 21:38:41

Kedves Doremi! Csodás kis koncertet varázsoltál ide arról, akit rendkívül nagyra tartok. Egyébként valamikor /talán a 80-as években/ a Pesti Színházban ment az "Edith és Marlene" c. darab, amiben Piafot Kútvölgyi Erzsébet játszotta. Nem gondoltam volna, hogy olyan jól énekel, hogy tökéletesen felidézte a nagy énekesnő hangját. /Marlene Dietrich-et Hernádi Judit játszotta./

16331 2009.12.29. 05:46:21

Én kétszer is megnéztem a filmet, pár napja vetítették, majd megnézem, hogy ki játszotta a főszerepet, de mintha ő maga lett volna. Ő erre az életre volt ítélve, semmit nem adnak ingyen, felemésztette a sikerig vezető gyötrelem, s azután sem volt neki egyszerű. Meglehet, ha egy gazdag családba születik, egy sanzonja sincs, elénekel valami limonádékat, s akkor mi maradunk szegényebbek...Önző lennék? Nem állt szándékomban.

13709 2009.12.29. 07:10:56

kedvelem Piafot, pedig a sanzon műfaja nem áll közel hozzám. Az ő egyéniségével azonban elfogadtam és élvezetesnek találtam.. Köszi Doremi, érdekes volt :))) Valéria

13066 2009.12.29. 08:38:20

Álomlátó igazad van mi lettünk volna szegényebbek itt a film linkje: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=84840&i_city_id=3372&i_county_id=-1

12456 2009.12.29. 10:39:38

Piaf 1940-ben ismerkedett meg Jean Cocteau-val, akivel életre szóló barátságot kötött. Valóban egész életre szóló volt, mert amikor Cocteau meghallotta Edit halálhírét, ugyanazon a napon ő is meghalt. Így írt Piafról megismerkedésük után: "Madame Edith Piaf zseni. Utánozhatatlan. Soha nem volt és nem is lesz senki, aki Edith Piaf-hoz fogható.” Igaza volt.

13020 2010.01.18. 21:17:30

doremi, sok öröm telik benne, L' amour, és a többi is, Lassan elkopik, ölellek sokszor, mami.
süti beállítások módosítása