A sanzon francia eredetű szó, jelentése: könnyű, egyszerű dal
Edith Piaf (eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion, 1915. december 19.-én született Párizsban.
A sanzon francia eredetű szó, jelentése: könnyű, egyszerű dal
Edith Piaf (eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion, 1915. december 19.-én született Párizsban.
Piaf a francia argóban verebet jelent, a művésznevét felfedezője, Louis Leplée adta neki, aki azt mondta, hogy olyan, mint egy "veréb" "la môme".
Anyja, Annetta Giovanna Maillard (művésznevén Line Marsa), bárénekesnő volt. Énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Edith-et rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház mádámja volt Normandiában. Apja, Louis Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követően Edith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt, énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett: a kígyóember-mutatványa után Edith dalai következtek.
1919-ben szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza. Az utcai éneklés közben figyeltek fel tehetségére, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója, a kávéház-tulajdonos indította el pályáján. Ő adta neki a „Piaf” nevet is. Húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta. Louis Lepléet meggyilkolták, a gyanúsítottak között Edith is szerepelt. A botrány következtében újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig tanította, szép sanzonokat írt neki és kiharcolta első revüszínházi fellépését. Bemutatta Margaret Monot-nak aki aztán olyan örökzöld Piaf-slágereket szerzett, mint a Mylord.
Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Credan bokszvilágbajnokot, aki 1949-ben egy repülő-szerencsétlenségben maghal. Ennek következtében Edith alkoholista lett ami élete végéig elkíséri. Nemsokára a morfiumra is rászokott, amit először egy kórházban kapott fájdalmai enyhítésére, ugyanis közben autóbalesetet szenvedett. 1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Esküvői tanúja Marlene Ditrich volt, akitől 4 év múlva elvált. Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Előfordult, hogy éneklés közben többször összeesett. 1962-ben a görög származású, alig 27 éves Thépohanis Lamboukashozment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. Híres slágerük A szerelem mire jó? című sanzon.
1963 októberében turnéra indult, amit „öngyilkos turnénak” is szoktak nevezni. Azonban többszöri rosszullétei miatt kórházba került, ahol áttátes rákot diagnosztizáltak nála.
1963. október 11-én halt meg
Yves Montand írja:
„Amikor meghalt, a betegágya mellett lehettem. Nem, nem jó a szó: nem meghalt, ez a kis nő egyszerűen elfogyott. Mint a gyertya. Törékeny alkata szinte eltűnt a lepedőben, a zsebkendőnyi ruha alig takart valamit a testéből. Míg látogattam, nem tűnt fel, mennyire 'nincs már' Piaf, és amikor meghalt, jöttem rá, miért: a szeme. A szemét kellett látni, és az ember mást nem is nézett rajta. Ezek a hatalmas szemek pótolták a test gyöngeségét, ezek a szemek adták az egész Edithet, és amikor énekelt, nem lehetett nézni mást, csak a szemét.
Mindannyian, akik közel álltunk hozzá, belezuhantunk ebbe a tekintetbe, ebbe a hatalmas, barna tükörbe. És amikor lecsukta örökre a szemét, akkor szűnt meg teljesen. Az ágyban már nem feküdt semmi, pár szánalmas kócdarab. Edith a mesélő, daloló szeme volt Franciaországnak, és kérdéses, tudunk-e még úgy látni, mint ő. Olyan őszintén, mélyről jövően – olyan szerelmesen és tragikusan. A temetésre elindultam, de aztán nem érkeztem meg. Nincs közöm a testéhez. A szeméből kinyíló lelkéhez volt közöm. Azt pedig ott hiba keresem.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
10293 2009.12.28. 10:05:33
13190 2009.12.28. 10:35:00
12392 2009.12.28. 10:53:36
60145 2009.12.28. 10:53:54
13005 2009.12.28. 12:35:54
13020 2009.12.28. 12:49:17
13124 2009.12.28. 13:01:17
13066 2009.12.28. 13:08:29
13066 2009.12.28. 13:11:49
13124 2009.12.28. 13:20:32
52511 2009.12.28. 14:21:19
13005 2009.12.28. 14:29:27
70798 2009.12.28. 14:55:47
13066 2009.12.28. 15:08:46
12019 2009.12.28. 18:27:48
13005 2009.12.28. 19:04:06
13156 2009.12.28. 21:38:41
16331 2009.12.29. 05:46:21
13709 2009.12.29. 07:10:56
13066 2009.12.29. 08:38:20
12456 2009.12.29. 10:39:38
13020 2010.01.18. 21:17:30