A török néptáncokra legjellemzőbb mozdulatok: a csípő és a mellkas izolált használata, duplázott lépések, keresztlépéssel való haladás, forgás, letérdelés, előrehajlás, gyors kirúgás előre, a térd és a sarok érintése-ütése, taps, a karok magasra emelése, széttárása, vállrázás.

A török néptáncokra legjellemzőbb mozdulatok: a csípő és a mellkas izolált használata, duplázott lépések, keresztlépéssel való haladás, forgás, letérdelés, előrehajlás, gyors kirúgás előre, a térd és a sarok érintése-ütése, taps, a karok magasra emelése, széttárása, vállrázás.

A földrajzi elhelyezkedés alapján is csoportosíthatjuk a táncokat,  Agri környékéről származik a  Bar amellyel a csoport tagjainak az egymáshoz való tartozását fejezik ki, addig a Halay szabadtéri női-férfi tánc. Egész Törökországban ismert üdvözlő, köszöntő táncokat  foglalja magába a Hora, míg Bursza környékén a harci ruhába öltözött férfiak zene nélkül a Kilic Kalkant táncolják.

A török néptáncoknál sokkal ismertebb a hastánc, orientális tánc néven elhíresült izolált mozdulatokon alapuló tánc. Metin And tánctörténettel foglalkozó török professzor szerint, ez a műfaj Törökországban leginkább az ott élő roma táncosnőknek, a csengiknek köszönhető. Kedvelt kiegészítő eszközként a zsebkendőt és a sálat használtak. A roma nőket nem kötötte az iszlám vallás szigora, ezért nyilvános szórakoztatóként is működhettek. A török muszlim nők is táncoltak, de csak női társaságban: otthon és a fürdőkben. Jó módú házakhoz gyakran hívtak zenész-táncos csengiket a hárem, azaz az asszonyház lakóinak szórakoztatására.

A mostanában látható sok-sok női táncos mellett nehéz elhinni, hogy ezt az ősi táncot férfiak is előadták mások szórakoztatására. A férfi táncosok létezésének legtöbb dokumentációja európaiaktól származó törökországi úti leírásokban található. Kiegészítésképpen ott a sok figyelemre méltó miniatúra. Ezeknek kedvenc témája volt a színes, többrétegű ruházatot viselő, kezükben fából készült kereplővel táncoló fiúk, "kocsekek" csoportja. A török társadalom minden rétege nagy örömét lelte a kocsek táncosok bemutatóin.

Az 1700-as években olyan népszerűek voltak, hogy Isztanbulban a fesztiválok idején kerületről kerületre haladva sok helyen kellett fellépniük. Táncaikkal, mutatványaikkal vonultak végig az utcákon. Megálltak a tereken, udvarokban és behívták őket kávéházakba és magán lakásokba is. A kocsekek sokféle anatóliai, görög és balkáni táncot adtak elő. Ezek között volt egy, amely a leírás alapján leginkább emlékeztet a mai orientális táncra,: gyors lépések, "tekergőzés", hullámzás, a test csavarása és a hasizmok ki-be mozgatása voltak a jellemzői. A kocsekek nem csak szűkebb értelemben vett táncosok voltak, hanem a kínai operatársulatokhoz hasonló céhbe, vagy társaságba "kolba" tömörültek. Néhány kol független személyek tulajdona volt, mások a város különböző mesterségeket képviselő céhjeihez tartoztak, sok kocsmának is volt saját csoportja. A 17. század korai szakaszában Isztanbulban a két legnépszerűbb kol az ékszerészeké és a kertészeké volt. A szultánoknak is voltak a palotához tartozó csengi és kocsek csoportjaik.

A 17.századi török utazó, Evilia Cselebi leírása szerint, 1638-ban tizenkét kol volt Törökországban, több mint háromezer taggal. Amikor a szultán serege ütközetre készült, vagy onnan visszaért zenészek, bohócok, bűvészek és táncosok mentek a katonák előtt. A török társadalmi élet jellemző helyszínei voltak a tavernák, ahol az előbb említett férfi előadók táncokkal, dalokkal és pantomimmel szórakoztatták a vendégeket. A katonák komoly szurkolótábort alakítottak egy-egy kol mellett. Nagyszabású verekedéseiknek gyakran a táncosokról alkotott eltérő véleményük volt a kiinduló pontja. A szultán ezt megunván 1857-ben törvénybe foglalta a kocsek előadások tilalmát és száműzte a táncosokat. (Közülük sokan Kairóban találtak munkát.)
A mai török hastánc tehát az eddig felsorolt táncok, csoportok hagyományaiból építkezik. Ugyanakkor az utóbbi 150 év felgyorsult információ áramlásának köszönhetően érezhető rajta a szintén világhírű egyiptomi és libanoni kortárs orientális tánc hatása is. Jelmezei az európai szemnek megszokott formákat és a keleti díszítő művészet elemeit ötvözik.

A orientális tánc alapját az egymástól függetlenített mozdulatok sorozata, tükrözése, párbeszéde adja. A táncosnő testével az egész zenekart jeleníti meg: a hangszerszólókat, az énekhangot felső testével, karjával, arcával, fejével, hajával játssza, a ritmust a combján, csípőjén, hasán. A török táncosnő gyakran használ ujjcintányért, csípőmozdulataira a lentről indított hangsúlyos lökések jellemzőek. A kézfejek összeérintése, valamint az ököl és a csípő egymáshoz ütése is honos lehet ebben a táncban.

Míg a hivatásos egyiptomi táncosnő előad, magába fordul, meditatív vagy elegánsan kacér monológot táncol, addig a török társa inkább párbeszédre hívja nézőit, mozdulatai nyitottak, ugyanakkor tudja, hogy ott kell lenni bennük a visszavonulás lehetőségének is, hiszen e kettő összhangjával nyújthat teljes élményt nézőinek.

Érdekességként had említsem meg a szufi mevlevi rend kerengő derviseinek táncát. A szufi pörgés az egyik legősibb, legerőteljesebb technika. A meditáció két részből áll:  pörgés és lazítás. Fontos, hogy a tánc előtt 3 órával nem szabad enni és inni semmit. Legjobb, a füves vagy homokos talaj ahol mezítláb, míg szilárd talajon pedig erős zokni vagy vászoncipő ajánlott és természetesen laza ruházat. A pörgésnek eredetileg nincs meghatározott időtartama - akár órákig is tarthat -, de ajánlatos legalább egy órán át végezni, hogy teljesen magával ragadjon az örvénylés energiája. Az óramutató járásával ellentétes irányban kell forogni, jobb kar felemelve, tenyérrel felfelé, bal kar leeresztve, tenyérrel lefelé, de végezhető az ellenkező irányban is ellentétes kéztartással.. Az első 15 percben lassú, majd fokozatosan gyorsul fel a forgás. „Pörögj nyitott szemmel, épp úgy, ahogy a kisgyerekek szoktak forogni, mintha lényed legbelseje egy középponttá válna, egész tested pedig egy kerékké, ami mozog - egy pörgő-mozgó fazekaskorong. Te a középpontban vagy, de az egész tested mozog, és végig maradj néma. Amikor a pörgés már olyan gyors, hogy nem tudod megtartani magad, akkor a test magától lezuhan. Ez az elesés ne a te elhatározásodból történjen, és ne is próbáld előre elrendezni a földet érést;  ha a tested lágy, akkor az esésed is lágy lesz; a föld elnyeli az energiádat. Ha egyszer elestél, akkor a meditáció második része következik. Ne folytasd a forgást. Gördülj rögtön a hasadra úgy, hogy a csupasz köldököd érintse a talajt. Ha valakinek ez nagyon kényelmetlen így, akkor a hátán is feküdhet.. Érezd, ahogy a tested egybeolvad a földdel, épp úgy, ahogy a kicsi gyermek tapad az anyja keblére. Tartsd csukva a szemed, és maradj mozdulatlan és néma legalább 15 percen át. A meditáció után légy olyan csendes és passzív, amennyire csak lehetséges. Néhányan hányingert érezhetnek a Pörgés meditáció alatt, de ez 2-3 nap alatt elmúlik. Csak akkor hagyd abba a meditációt, ha mégsem múlna el a hányinger.”

forrás: http://araka.hu/meditacio/710-szufi-poerges.htlm

http://www.turkinfo.hu/index.php?oldal=esztetika&&esztoldal=esztreszl&&adat=1090