A gospel szó jelentése jó hír, örömhír, vagy ahogy az Újszövetségben szerepel: evangélium.
A gospel szó jelentése jó hír, örömhír, vagy ahogy az Újszövetségben szerepel: evangélium.
A gospel a múlt század első évtizedeiben az amerikai külvárosok templomaiban honosodott meg, ahol a hajdani néger rabszolgák utódai fejezték ki keresztény vallási meggyőződésüket közös énekszóval, lényegében az evangéliumi tanítás érzelmekkel telített zenei megnyilvánulásaként. E vallásos dalforma fokozatosan fejlődve a soul, a blues, a dzsessz elemeit ötvözve terjedt el az egész világon, ma már önálló irányzatot képvisel.
Az eltérő típusú vallási közösségekben eltérően értelmezhetik a gospel zene jelentőségét és előadását, és ugyanúgy elhangozhat nem vallásos jellegű rendezvényeken, esetleg hangversenyeken, mint a templomban. A zenében előtérbe kerül a vokál, míg a szöveg vallásos eredetű.
Kivételesen nem írok többet a gospel eredetéről, de akit érdekel itt olvashat bővebben róla, inkább egy nagyszerű programra szeretném felhívni a figyelmet.
A Váci utcai Belvárosi Szent Mihály templomban a Bolyki Soul&Gospel Kórus koncertsorozatot indít. Az itthoni gyakorlattól teljesen eltérően a belépés ingyenes, kilépéskor pedig mindenki a pénztárcájához mérten határozhatja meg, hogy mennyit hagy ott az erre a célra kitett kosárba.
A közel egy éves múltra visszatekintő Bolyki Soul&Gospel Kórust Bolyki Balázs azzal a szándékkal alapította, hogy a magyar és a nemzetközi gospel és soul zenei színpadokon új hangzást és minőséget képviselve, saját oktatási rendszerét megvalósítva még több rajongót szerezzen e műfajoknak.
A kórus a kezdeti tizenöt főből, mára ötven tagú együttessé nőtte ki magát. A tagok többségének nincs zenei előélete, se képzettsége, hanem a Bolyki Balázs által oktatott előadói technikának köszönhetően válnak profi előadókká.
Az első előadás most /23.-án/ szombaton volt. Rasid dolgozott, én meg szabad voltam mint a madár, így természetesen elmentem. Nos ha nem mondtam volna „100 évvel” ezelőtt- na jó nem annyi, de jól hangzik - én is kórustag voltam 15 éven keresztül, így tudom milyen nagyszerű érzés az együtt éneklés, mekkora munka előzi meg egy mű tökéletes előadását.
A koncert fergetegesre sikeredett, a kórust nem csak hallgatni, volt érdemes hanem nézni is, teljes mértékben képviselik Bolyki Balázs hitvallását: „én azt vallom, hogy az igazi éneklés élsport! Ha nincs benne egy dalban a füled hegyétől a talpadig minden testrészed, akkor az nem O.K.! „
Bolyki Balázs pályafutása itt olvasható.
bónusz:
További koncertek: július 7-én és 21-én, augusztus 4-én és 25-én
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
179584 2012.06.27. 23:18:15
23353 2012.06.27. 23:45:00
204112 2012.06.28. 00:33:50
204112 2012.06.28. 09:34:05
193936 2012.06.28. 09:35:14
180524 2012.06.28. 12:48:55
204112 2012.06.28. 18:23:57
13066 2012.06.28. 19:50:01
204112 2012.06.29. 08:18:37