A néma filmet felváltja a hangzó film.

A néma filmet felváltja a hangzó film.

Edisont foglalkoztatta ugyan a hangosfilm lehetősége, és az általa felfedezett fonográffal szerette volna összekötni a vetítőgépet de Oscar Mester német producer a saját fejlesztésű berendezésével megelőzte. 1904-ben St. Louis-i világkiállításon mutatta be a biofont. A hangot a film mellett szóló fonográf szolgáltatta, míg a hangszóró a lemezjátszó tölcsére volt, melynek hangját sokszor elnyomta a mozigép kattogása, nem beszélve arról a tényről, hogy a kép és a hang szinkronja sem volt tökéletes.

1922-ben Hans Vogt, Joseph Massolle és Benedict Engel német mérnökök egy új eljárást használnak melynek eredménye, hogy a hanghullámokat elektromos impulzusokká, az impulzusokat viszont fénycsíkká lehet alakítani. Ezáltal hangcsíkot lehet rögzíteni a filmszalag egyik szélén. Lejátszáskor a szalagon lévő jelek ismét elektromos impulzusok lesznek, melyek megrezegtetik a hanggerjesztő membránt. A kép és a hang minden esetben szinkronban marad, és 1929-ben bemutatják Berlinben az első német hangosfilmet a „A világ melódiája” címmel.

Míg Európában az előbb említett Triergon eljáráson alapuló technika uralja a hangosfilmpiacot, addig az Egyesült Államokban Warner Bros. átall kifejlesztett hanglemezes Vitaphone rendszert alkalmazzák. Melynek lényege, hogy a hangot és a zenét fonográf segítségével vették fel, és a képsorokhoz szinkronizálva játszották le. 1926-ban mutatták be a „Don Juan” című filmet ami még néma film volt ugyan, de a kísérőzenét már hanglemezről játszották le.

Az igazi áttörést az 1927-ben bemutatott „ A dzsesszénekes” jelentette és elhangzik az első mondat a film elején: „Még nem hallottatok semmit!”

1926-ban Fox Film Corporation tovább fejleszti a Vitaphone rendszert és a Movietone technikát alkalmazza. A lemezre történő hangrögzítés helyett magára a filmszalagra veszik fel a hangot, így sokkal egyszerűbb a kép és a hang szinkronizálása. Ezzel a technikával készült az 1927-ben bemutatott „Napfelkelte” című film.

Harry Beaumont Broadway Melody-ja /1929/ a cselekmény szinkronizált elemeként is használja a hangot. A korszak filmzeneszerzői leggyakrabban az Egyesült Államokba Európából bevándorolt művészek voltak, akik klasszikus zenét tanultak.

A hangosfilm térhódításával egyidejűleg megjelenik a filmgyártásban egy új műfaj a zenés film.

A technika fejlődésével a színjátszás is megváltozik. A mikrofonok a kellékek között vannak elrejtve, meghatározva a színészek mozgását, számít a hangszín, és az énektudás egyre erőltetettebbé válnak a némafilmben megszokott nagy mozdulatok, gesztusok. A hangosfilm terjedése heves ellenállást váltott ki Charlie Chaplinből és Balázs Bélából is.

Mihály Dénes 1918. április 30-án nyújtotta be a Magyar Királyi Szabadalmi Bírósághoz szabadalmi bejelentését Projectophon tárgyban, amely a kép és hang egyidejű felvételére, illetve lejátszására, azaz a hangosfilmre vonatkozott. A bejelentés 79 954. lajstromszám alatt szabadalmi oltalmat kapott és 1922. október 18-án nyomtatásban is megjelent. Mihály Dénes találmányát az angol Universal Tonfilm-Syndicate LTD filmgyártó vállalat hasznosította.

Magyarországon a hangosfilmgyártás a magas költségek miatt csak 1931-ben a Hunnia Filmgyárban indult meg. Az első hangos játékfilmünk mely nem nyerte el közönség tetszését Jávor Pál főszereplésével „A kék bálvány” volt. Ugyanebben az időben mutatták be a „Hyppolit a lakáj” című filmet Csortos Gyulával és Kabos Gyulával mely meghozza a várva várt sikert.

1940-ben Walt Disney Fantázia című rajzfilmjében először használták a sztereó hangot, melynek pontos meghatározása a bónuszban hallható:

folyt.köv.