A nagyi imádta a zenét, maga is kiválóan zongorázott, a nagyapám akit sajnos nem ismerhettem meg, hegedült. Sokat mesélt arról, hogy amikor vendégek voltak vacsora után a szalonba mindig valami új darabbal lepték meg a meghívottakat. Az idő múlásával sok minden változott, de a zene szeretete megmaradt, és ha nem is mindent, de valamit azért sikerült az unokáknak is átadni. Volt egy régi gramofonunk a hozzá tartozó temérdek bakelit lemezzel. Amikor ketten voltunk otthon beültünk a „kucorgósarokba” és lemezeztünk. A zenehallgatása közben meg magyarázott, felhívta a figyelmem mindenre amit ő fontosnak tartott pl: Chopin játékos dallamára, Paganini virtuozitására, no és az operák csodálatos világára. Féltőgonddal tette fel kedvenc lemezét melyen  Székely Mihály énekelt / életéről is munkásságáról itt /. A lemez egy kicsit recsegett, ropogott a sok hallgatástól, de az maga volt a csoda.