Nápolyban Aragoniai Ferndinánd király volt különösen nagy pártfogója a zenének s Gesualdo de Venosa herceg, ki maga is zeneszerzéssel foglalkozott, számos madrigált írt melyekből többet Händel is felhasznált. E korban indul meg az itáliai népdalok, a nápolyi canzonetták,  a velencei madrigálok gyüjtése és kiadása.

Nápolyban Aragoniai Ferndinánd király volt különösen nagy pártfogója a zenének s Gesualdo de Venosa herceg, ki maga is zeneszerzéssel foglalkozott, számos madrigált írt melyekből többet Händel is felhasznált. E korban indul meg az itáliai népdalok, a nápolyi canzonetták,  a velencei madrigálok gyüjtése és kiadása.

Firenze a Medici bankárcsalád által vezetett város Toscanaval együtt jelentős gazdasági erővel bírt, fejlett posztógyártással, és textiliparral rendelkezett. Így a Mediciek udvara szintén nagy pártfogója lévén a művészetnek az ekkor alkotó szobrászok festők a firenzei iskola jelentős képviselői, ugyanakkor  a zenés színjátékokban, balettekben és az új operai műformában a legnépszerűbbé tette a zenét.

Az 1500-as években irodalmárokból és zenészekből egy csoport alakul Camerata néven. Céljuk az ókori görög dráma eszményét és alapelveit feleleveníteni. A társaság Bardi gróf firenzei palotájában tartott összejöveteleket, ahol művészetekről, elsősorban a zenéről társalogtak, Platónra hivatkozva jelmondatuk: „legyen a szöveg a zene ura, és ne szolgája!” A Camerata tagjainak – Galileinek, Caccininek és Perinek legfontosabb szándékuk volt az antik görög drámák felújítása, a zenéjükkel együtt. Abból a meggyőződésből indultak ki, hogy a görög tragédiában minden verset énekelve adtak elő, valamint vitatták az ének szerepét a drámában. Egyes zeneszerzők, mint Peri, Caccini és Cavalieri, azt a célt tűzték maguk elé, hogy kialakítsák a költészettel egybekötött ének szerepét a modern színházban. Később Corsi gróf palotájába költözött át a társaság. Ez már érettebb és történetileg jelentősebb volt, mint az elődje. Cameratának három, egymással állandó versengésben álló, kiemelkedő zeneszerzője volt: Giulio Caccini, Jacopo Peri és Emilio de’Cavalieri. A versengés oka az volt, hogy kié lesz az elsőbbség az „énekelt színjátszás” irányelv megvalósításában, de a társasághoz tartozott Ottavio Rinuccini librettista, és Vincenzo Galilei aki elméleti munkásságával a barokk zene alapjait teremti meg annak ellenére, hogy a műveivel a késő reneszánsz stílust képviselte. Jacopo Perit tekintik az opera szülőatyjának. 1597 körül ő szerezte az első olyan zenés drámai művet, „Dafne” címmel, amelyet ma operának nevezünk. Ugyancsak ő a legkorábbi szerző, akinek teljes műve, az Euridice 1600-ból fennmaradt.

Firenzében a Dóm előtti téren vallásos színjátékokat adtak elő nagy ünnepek alkalmával. Eredetileg énekkel kísért némajáték volt. Később egyes részeit már prózában adták elő, s a zenéje is változatosabb lett. Kedveltek voltak a mitológiai jelenetek, amelyek fényes díszletekkel voltak látahtóak. A reneszánsz színdarabok gyakran kezdődtek és zárultak karénekkel, valamint 1470 és 1540 között nagy divatja volt az antik stílust követő olasz nyelvű színdaraboknak, és felújították az eredeti római vígjátékokat is. Ezeknek a színdaraboknak a felvonásai közé rendszerint látványos zenés közjátékokat iktattak be eleinte szólóénekesek, kórus és hangszerek részvételével, idővel önálló látványosság lett, nem pedig közbeszúrt szórakoztató műsor két felvonás között, vagy valami ünnepség során. A közjáték önállósulásának ez a folyamata éppen Firenzében érlelődik és jut kifejezésre az irodalmi szöveget színvonalas szerzők szolgáltatják, és gyakran külön történetet alkot a színdarabon belül. A költészet nem szorítkozik többé rövid madrigálokra, hanem párbeszédes jelenetekre, lírai epizódokra, kórusokra tagozódik, a hangszerek szerepe gazdag és változatos.

A színpadi énekstílus kialakulásában a késői madrigál is hatással volt, amelyben a szólamok néha szinte szerepekre oszlanak és párbeszédszerűen kapcsolódnak egymáshoz a szöveg fordulatai szerint.

1539 és 1571 között a Mediciek udvari cappellájának karmestereként működött Francesco Corteccia, és gondoskodott azokban az években Firenzében rendezett előadások és ünnepségek jó részének zenei anyagáról.

A mantovai Gonzagák, akik rokonságban álltak a Mediciekkel, részt vettek a zenei előadásokon és minthogy a herceg különösen kedvelte Monteverdit, nincs kizárva, hogy őt is magával vitte. A Gonzagákat rosszul leplezett irigység és versengési vágy gyötörte a Mediciek irányába. Az 1600-ban bemutatott Jacopo Peri „Euridice” című zenés drámája egy új műfaj kezdetét jelenti Itáliában, amikor Vincenzo Gonzaga már felfigyelt rá. Rövid idő leforgása alatt neves énekeseket és hangszer virtuózokat hív az udvarába, hogy minél magasabb színvonalon tudjon hódolni az új műfajnak. Így a Gonzaga család Monteverdinek valami hasonló mű megírását javasolja Mantova számára. Monteverdi aki eddig hivatalosan nem volt több egyszerű violajátékosnál, és csak többszólamú madrigálokat írt megalkotja a görög mítoszon alapuló

„ Orfeo”-t.

folyt.köv.