Muszorgszkij 1874-ben írta ezt a zongoraciklusát, amelyet az elhunyt festő barátja, Viktor Hartman emlékkiállítása ihletett.

Muszorgszkij 1874-ben írta ezt a zongoraciklusát, amelyet az elhunyt festő barátja, Viktor Hartman emlékkiállítása ihletett.

A sokarcú, szellemes sorozat összekötő Séta című tételeiben a zeneszerző mintegy önmagát rajzolta meg, amint a kiállítás különböző hangulatú képei között járkál. A ragyogó zongoradarab zenekari feldolgozása Maurice Ravel nevéhez fűződik.

Az alkotás lelkes pillanatairól a zeneszerző így számol be Sztaszovnak írt levelében 1874 júniusában: „… Hartman éppúgy forr most bennem, mint valamikor a Borisz-hangok és gondolatok töltik meg a levegőt, ezeken kérődzöm és rágódom, alig tudok valamit a papírra firkálni. A negyedik számot csinálom. Szépek az összekötő részek (a „Promenade” témájára). Minél gyorsabban és biztosabban akarom megcsinálni. A magam fiziognómiája az összekötő részekben szemlélhető. Ez idáig úgy látom, hogy sikerült… nagyon jól megy a munka…”

Az első kép – Muszorgszkij szavai szerint – „fantasztikus figura görbe lábakkal”. A Gnóm torz alakjának tragikumát, a vívódását fejezi ki a felcsendülő dallamban, amely nem vezet tovább, a mozdulat, amelynek nincs folytatása, egy szándék, amely sohasem valósul meg. E nyomasztó kép után felcsendülő Séta oldottabb hangulatot ígér. Az ódon kastély Itáliát varázsolja elénk amint a trubadúr zengi szerenádját az olasz várkastély ablaka alatt. A következő Séta már csak jelzésszerűen hangzik fel, mint lendületes átmenet a Tuileriák kertjében játszó gyermekek kedvesen mozgalmas jelenetéhez.

Közvetlen ez után hangzik fel a Bydlo című tétel. A párizsi játszótér, után a kietlen lengyel táj tárul a szemünk elé. A basszus súlyos akkordjainak egyhangú döcögése érzékelteti a nehézkesen haladó ökrösszekér küzdelmes útját. Hartman, aki kiváló színpadi díszlettervező is volt, Szerov Trilby című balettjéhez rajzolta a Kis csibék tánca a tojáshéjban című vidám színpadképet,  amelynek zenei megfelelőjét a zeneszerző Scherzino alcímmel látta el. A hatodik kép Samuel Goldenberg és Smüle egy gazdag és egy szegény zsidó tragikomikus párbeszédét eleveníti fel, karikírozva a stilizált énekbeszédet. Ezután utoljára hangzik fel a Séta,  ismét egész terjedelmében, alig némi módosítással idézve a bevezetést. Ettől kezdve már gyors ütemben vonzza a tárlat látogatóját a képek egyre izgalmasabb mondanivalója. A hetedik kép a Limoges-i piac zajos mozgalmasságát ábrázolja. Megjeleníti a veszekedő kofák sebesen pergő nyelvelését és indulatos gesztusait. E lármás jelenből átmenet nélkül visz a képek útja a néma régmúltba, Párizs katakombáinak hideg és mozdulatlan mélyébe.  A Katakombák című rajzon Hartman önmagát ábrázolta, amint a római-kori síremlékeket lámpással végigjárja.  „Halottakkal a holtak nyelvén” – írta Muszorgszkij a kottába, Sztaszovnak pedig így vallott: „A halott Hartman alkotó szelleme vezet engem a koponyákhoz, szólítja őket, mire belsejükben fény dereng föl.” A kilencedik kép realisztikus mozgalmasságba oldja fel az előbbi látomás hátborzongató valószerűtlenségét. Baba Jaga kunyhója az orosz népmesék világába visz felidézve a „Kopárhegy” fantasztikumát. A tétel virtuóz befejezése vezet át a záróképhez  A kijevi nagykapu monumentális tablójához. Hartman készítette Kijev számára annak a díszes városkapunak a pályatervét, amelyet Hősök Kapujának neveztek, és amelyhez felhasználta a régi orosz építőművészet díszítő elemeit.

A mű többféle  feldolgozásban hallható, a szintetizátortól kezdve a gitárig, míg a progresszív-rock átiratát a brit  Emerson, Lake & Palmer 1971-ben adta ki.

forrás:

http://www.cserkesz.hu/otker/zene/muvek/musszorgszkij-kiallitas.html

http://www.cserkesz.hu/otker/zene/muvek/musszorgszkij-kiallitas.html