Piaf második felfedezettje is sokoldalú tehetség: énekes, zongorista, szövegíró, filmszínész. A szegény örmény menekültek, az Aznaurian-család ma már milliomos és világszerte ismert és közkedvelt fia, Charles Aznavour első dalában - PLUS HEUREUX QUE MOI- a külvárosról énekel, amelyben felnőtt; az utcákról, ahol ugyancsak használnia kellett az ökleit, hogy megvédje esendő kis létét a verekedések, az övön aluli ütések és az élet megszokott csapásai ellen. Ezekről a kezekről énekel, amelyeket a szerelem simogatóan szelíddé humanizált; és természetesen az örök témáról, a szerelemről, amely jó, megértő és boldog emberré változtatta a hajdani cinikus kültelki vagányt.
A másik Aznavour-dal is méltó műsorunk címéhez. TOUS LES VISAGES DE L’AMOURA változatosság kedvéért ez most a szerelemről szól, a sanzonok, poéták, zeneszerzők és sanzonénekesek elcsépelhetetlen és örök-új témájáról. A szerelemről és a szerelmesről, aki angyallá vagy démonná változtathatja társát, megmutatva neki a szerelem minden arcát
A sanzon nagy császára után – ahogy Aznavourt, talán Napóleonra emlékeztető alacsony termete miatt nevezik – Piaf egy harmadik felfedezettjét hallhatjuk, Francois Sillyt. Az újságok nem fukarkodnak a felsőfokú jelzőkkel, róla szólva. „ A legdinamikusabb férfi”. „ A százezer voltos ember”. A touloni fiatalembert, aki hazánkban is nagy sikerrel vendégszerepelt, Önök is jól ismerik művésznevén.A már említett orosz-szimpátia világhírű kifejezése az a dal, amelyet Gilbert Bécaud előadásában hallanak és amelynek szövegét is, zenéjét is az előadó szerezte: NATHALIE
Bécaud másik dala a költőkről szól. QUAND IL EST MORT LE POÉTE. A költők nem csak a sanzonok szövegírói, hanem sokszor ihletői is. A költők a játékosság, a bohémul vidám, nyomorúságában is napfényes élet szimbólumai, Párizs művésznegyedeinek jelképei, a szerelem örök trubadúrjai. És amikor a költő meghal – énekli Bécaud – elsiratják barátai, sír az egész világ – s a mezőn, ahol eltemetik, sírja felett égszínkék szemek, búzavirágok nyílnak…
És van itt még egy Bécaud-dal. ET MAINTENANT…Nemcsak világhírű sanzon, világsláger: több annal. A magárahagyott ember kétségbeesett és tehetetlen segélykiáltása, a kietlen és értelmetlenné vált élet, a keserű magány dala. A dobok a monoton, szívdobogást idéző hangja után, az egyhangú kopogás temetést idéző hangjai mögül kúszik elő, csuklik fel a rekedtes énekhang. Sorsát vallatja, sorsát kérdezi – és tudja: nincsen felelet. Mit is tehet az ember, ha minden elveszett?Hallgassák meg először Pierre Delanoe dalszövegét magyar fordításban, zene nélkül – és halllgassák meg a zeneszerző, Gilbert Bécaud előadásában is…
Műsorunk végére értünk. Búcsúzzunk hát el Párizstól, a fény és a forradalom, a művészet és a szerelem örök városától, a világ fővárosától, a sanzonok és komponisták doyenjének, Charles Trenetnek a dalával, amelyet Yves Montand ad el: L’ÂME DES POÉTES .Arról énekel, hogy a sanzon örökké él, mint a szerelem. A költő már rég meghalt, de az utca népe dúdolja még dalát. Nevére nem emlékezik már talán senki; nem tartják már számon, kiért dobogott, kiért szenvedett a szíve. Versének szavait elfelejtik, megváltoztatják, de a dalban tovább él. A költők meghalnak, de a költészet és a dal örök.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.