Carl Orff zeneművet készített a Carmina Burana versgyűjtemény-kódex verseiből.

Carl Orff zeneművet készített a Carmina Burana versgyűjtemény-kódex verseiből. A művet, melyet a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is ismerünk, Frankfurtban mutatták be, 1937-ben.

A Carmina Burana Orff műfajmegjelölése szerint: Profán dalok énekesekre és énekkarra, hangszerek és vetített képek kíséretében. A darab szövegét egy bajorországi kolostorban talált, 13. századi latin–német–francia nyelvű gyűjteményből válogatta a szerző. Az énekelt, illetve zenekaron előadott tételeket a szerző eredeti elképzelése szerint színpadi játék (vagy a legújabb eladásokban tánc) egészíti ki. A darabot azonban igen gyakran adják elő színpad nélkül, oratóriumszerűen.

A mű három nagy részre oszlik, melyeket az elején és végén egy mottószerűen visszatérő kórustétel keretez. Ez a megnyitó kórus a szerencse forgandóságáról szól, szövege latin nyelvű. Az állandó ismétlésekben kibontakozó dallamot a zenekar kíséri.

Az első rész:

a tavaszról szól. A tételek közül az első gregorián jellegű. Ebben az egyre gyorsuló tempójú kórusban és a következő, tisztán zenekari tánctételben találkozunk először az orff-i ritmusorgiával. Ezután félig latin, félig német szövegű, humoros hallunk; a zenekar és a kórus váltja egymást, végül egy igen gyors menetű, kicsattanó erejű zárótétel következik.

A második rész:

a kocsmában játszódik. Az itt felhangzó énekek az egész mű leghumorosabb, helyenként meglehetősen sikamlós részei. Elsőnek a bordalt halljuk, majd egy igen gúnyos, humoros, rész következik, melynek tárgya: a pecsenyévé változó liba szomorú sorsa. Pazar humorú gregorián-paródia a következő tétel. A rész befejezéseként magával ragadó temperamentumú, pezsgő vidámságú kocsmai gúnydal szólal meg.

A harmadik rész:

a szerelemről szól, ez a tétel sem szűkölködik gúnyban. Ebben a tételben keveredik először ófrancia a latinhoz. Ezután szoprán, és bariton kórus énekel. A szoprán szatirikusan, míg a bariton líraian ad elő. A szopránszóló rövid lírai dala után a teljes együttes adja elő a mű egyik legszebb és leglendületesebb tételét. Végül következik a befejező Venus-himnusz, amelyben ennek a középkori világi költészetnek minden öröme és lendülete megszólal. A művet a bevezető kórus visszatérése zárja le.