Vele kezdődik minden év, és vele is fejeződik be. A színházak hagyományos szilveszteri darabja az ifj. Johann Strauss által komponált nagyoperett – vagy vígopera –" A denevér" és az új esztendőt is Strauss-muzsika köszönti.

Vele kezdődik minden év, és vele is fejeződik be. A színházak hagyományos szilveszteri darabja az ifj. Johann Strauss által komponált nagyoperett – vagy vígopera –" A denevér" és az új esztendőt is Strauss-muzsika köszönti.

AZ  ifj. Johann Strauss elénk varázsolja az 1870-es évek elejének bécsi hangulatát. Ezt a könnyűvérű, léha, gondtalan polgári világot jeleníti meg a színpadon. Ausztria és különösen Bécs ekkor már kiheverte a különböző háborúk és belső politikai válságok izgalmait. Két hatalmas bank-bukás és két háború között táncol, mulat, dalol, valcerezik, felejti azt, ami volt és nem törődik azzal, ami lesz.  A korszak bohém és pajkos figurái egy moliere-i szituációban találkoznak, amelyben mindenki mást vár titkos találkára, és amely nem szűkölködik táncban és nevetésben.

A világ egyik legnépszerűbb operettjének története 1851-ben A fogház című német vígjátékkal kezdődött. Dr. Roderich Julius Benedix, kéttucatnyi könyv és egy Shakespeare jelentőségének túlértékelését taglaló értekezés szerzőjének művéből Ludovic Halévy és Henry Meilhac készített sok zenével megtűzdelt vígjátékot – Vaudeville-t –, amelyet 1872-ben a Théâtre du Palais Royalban adtak elő. A címe az  „Éjféli vacsora” volt. Ennek sikere felkeltette Gustav Lewynek az érdeklődését, aki a Theater an der Wien igazgatóinak, a figyelmébe ajánlotta a darabot.

Bár a német előadási jogot nem csekély pénzért meg is vették, mégsem akarták műsorra tűzni, és még az sem biztos, hogy Geistinger és Steiner egyáltalán elolvasták a darabot. Hogy a pénz ne vesszen el teljesen (és hátha más bukik bele), a Le Réveillon-t a bécsi szórakoztatóipari konkurenciának, a Carltheaternek ajánlották fel. Ám azok nem dőltek be, de a mai színlapokon is szereplő Haffner nevét, aki a Carltheater éhbérért dolgozó fordítója volt, a konkurens színházi kollégák szolidaritásból meghagyták a korbeli színlapokon. Lewy ekkor azt tanácsolta a Geistinger-Steiner igazgató párosnak, hogy ne színdarab legyen az Éjféli vacsorából, hanem adják oda Straussnak mint librettó alapanyagát. Az immár harmadik átdolgozás a Theater an der Wien írói vénával megáldott karmesterének, Richard Genée-nek a műve volt.

1874-ben a keringőkirály már túl volt első zenés színpadi sikerein. Johannes Brahms azt mondta, hogy barátjából, Straussból, „árad ugyan a muzsika”, ám a kritikusok azt vetették a zeneszerző szemére, hogy a bugyuta történetek valójában csak a tánczeneszámok laza, sokszor logikátlan összekötését szolgálják.

Amikor Strauss 1873–74-ben a művet komponálta, a szomszédban lakó jó fülű fiatalember hallás után már játszotta is a melódiákat. Hogyha egy sláger illetéktelen utakon jutott el másokhoz, és úgy kezdték a suszterlegények is fütyülni, az persze joggal bosszanthatta Strausst, aki éppen A denevér fogadtatása kapcsán jegyezte meg egy társaságban:

„Ha azt akarjuk, hogy egy operett népszerűvé váljék, úgy kell, hogy mindenki találjon benne az ízlésének megfelelőt.  Az emberek a karzaton is kell, hogy kapjanak valamit, ami könnyen a fülükbe férkőzik, amit megerőltetés nélkül megjegyezhetnek, mert ezeknek, az embereknek ritkán van pénzük, hogy zongorakivonatokat vásároljanak maguknak, még ritkábban zongorát. Így aztán cselesen úgy kell intézni, hogy frissen az előadás nyomán egy és más megmaradjon a fülekben.”

Amikor a darab szövege 1874 márciusában átment a cenzúrán – „a politikai és erkölcsi szempontból kifogásolható” részeket átírták –, a Theater an der Wienben április 5-én, húsvét vasárnapján már fel is gördült a Die Fledermaus ősbemutatóján a függöny (másnap pedig Liszt Ferenc zongorázott a városban). A siker, bár akadtak hangok, amelyek kifogásolták, hogy túlságosan is erotikus az operett, óriási volt. Mivel a színház azonban feszes menetrendben dolgozott(már jó előre be volt szervezve a következő vendégtársulat; egy olasz trupp Verdi Ernaniát hozta), így mindössze 49 előadást élt meg A denevér. Csak nem sokkal később, a fergeteges berlini siker után érkezett vissza szülővárosába, ahol Frosch, később Eisenstein szerepében az az Alexander Girardi lépett fel, aki a korszak és a Strauss-operettek felülmúlhatatlan sztárjává vált.

A Fledermaus születése körül bábáskodó Gustav Lewy szerezte meg az előadás jogait, és ő volt az, aki a világsiker útjára indította a művet. Mivel Franciaországban Halévy és Meilhac nem engedték, hogy az általuk írt Vaudeville versenytársat kapjon, ezért nem járultak hozzá az operett bemutatásához. Lewy azonban ezúttal sem volt ötlet híján, és Strauss-szal átíratta A denevér zenéjét, és a darabot "A cigány lány " címen játszották – sikerrel. Az 1880-as évektől fogva Hamburg, Párizs, majd 1904-ben a New York-i Metropolitan jelzik a nagyobb állomásokat – Budapesten csak a bécsi bemutató után nyolc évvel, a Népszínházban tűzték műsorra. Még Strauss életében olyan mesterek kezén fordult meg a partitúra, mint például Gustav Mahler. 1894-ben teljesült Strauss nagy vágya: a bécsi Hofoper bemutatta A denevért. A mű 25 éves évfordulóján pedig maga a zeneszerző vezényelte a nyitányt a Hofoperben. A mester pár napra rá megbetegedett, és 1899 június 3-án meghalt.

forrás:

http://www.mnsz.eu/new/index.php?option=com_content&view=article&task=findkey&keyref=a_denever_a_fomu