HTML

Dórémi zenéje

némi szolfézs, némi összhangzattan, kitartott normál "á" hang, beskálázunk, kóruspróba, egy-két-há, és!

Friss topikok

Címkék

2010.06.13. 21:30 Dórémi

Én táncolnék Veled..../ népek tánca 6

 

 

Eurázsia néptánca, a végén egy meglepetéssel....

 

 

Eurázsia néptánca, a végén egy meglepetéssel....

A bőségzavarával küzdve csak válogatni tudok:

Az orosz népművészet énekes-táncos népi játékait, néptáncait Oroszország-szerte táncolták, és közösen adták elő. Az első hivatásos népművészek vándorkomédiásként járták az országot, játékaik jellegzetes figurája a petruska volt, aki igazi orosz mesehős, benne a kegyetlen cári elnyomástól szenvedő nép álmai, vágyai fogalmazódtak meg.
A színházművészet kialakulása a XVII. századra tehető, amikor is megindul a színház nyugati importja. 1673-ban mutatják be az első balettet (sok szöveg, kevés technikai tudást igénylő tánc).
Ezek után először ún. jobbágyszínházak jönnek létre, ezek adnak először otthont a táncművészetnek, ezen belül az orosz néptánc színpadra állításának is.
A táncművészet meghonosodása azonban I. Péter cár nevéhez fűződik, többek közt 1703-ban megalapítja a Népszínházat, aminek előadásait bárki díjtalanul megnézheti. Az uralkodó osztály gyermekeinek nyitott iskolákban pedig fő tantárgyként szerepel a tánc. 1738-ban Szentpétervárott megnyílik az első orosz balettintézet, élén francia balettmesterrel.

Az Orosz néptánc két alapvető típusra csoportosítható: a humoros vagy vetélkedő és a lírai, drámai vagy játékos. Az orosz néptáncokra egyrészt a széles nagy mozdulatok, másrészt a virtuóz gyors lábmozgás a jellemző

Az orosz és ukrán tánchagyományban élő kör-, és füzértáncok.  A gyakran pantomimikus elemekkel, gesztusokkal párosuló táncot többszólamú, illetve szóló kórus váltakozású vagy felelgetéssel énekelt dallamok kísérik. A lassú, ünnepélyes sétáló rész mindig balra haladó, ezt követi a gazdag figurázással járt, mérsékelt tempójú gyors. A TREPÁK kettes ütemmértékű, gyors tempójú ukrán tánc, a donyeci kozákok lejtette térdtánc.

A grúz táncok magára a grúz életre reflektálnak. Néhány motívum, táncforma a bátorságot és a hősiességet hangsúlyozza, míg mások eleganciát, mozgékonyságot és kecsességet hirdetnek. Néha tisztelettel adóznak a hó borította kaukázusi hegycsúcsoknak, olykor pedig egy erőd elestéről mesélnek vagy hős férfiak szablyás tornáját szimbolizálják.

Az elmúlt 15 évszázadban, Grúziát huszonkétszer vették be szomszédai. Ez eredményezte azt a gazdag soknemzetiségű kultúrát, amire így perzsa, orosz, arab, mongol tánc- és dalhagyományok is rányomták bélyegüket.. A grúz táncosok szólóban, párban és csoportban is táncolnak. Minden táncos alárendeli magát az együttmozgás elvárásainak és kifejezéseinek a táncban. Ugyanakkor nem veszítik el egyéniségüket sem, mivel több táncban is megnyilvánul az egymás közötti "versengés", "rivalizálás" a kitartásban, fürgeségben, levegőbe szökellésben és merész ugrásokba. Tradicionálisan a grúzok egyébként vagy a munkát ünnepelve énekeltek, vagy a csatára való felkészüléskor, hogy megújítsák mély lelkiségüket, s hogy emlékezzenek a történelmükre.

Régi múltra tekint vissza az örmény népzene. Szertartási és munkadalai, szerelmi énekei, táncdalai, hősi-epikai énekei egyaránt melankólikus karakterűek. A régi népi kultúra hordozói az énekesek  és regélők  voltak. Éneküket hangszerrel, tánccal, színészi játékkal kísérték. Az üzbég népzene egyszólamú. Fontos műfaj a MAKOM - terjedelmes, több részből álló vokális-hangszeres mű.

 

 

/forrás: http:// viharsarok.csabanet.hu/index,

http://www.municio.hu/?p=1937

http://www.verslista.hu/zene_elemei/8folklor_elemei/azsia_elemei/orosz.htm /


Szólj hozzá!

Címkék: táncok


A bejegyzés trackback címe:

https://doremizeneje.blog.hu/api/trackback/id/tr408233672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása