A szülei olasz bevándorlók voltak 1921-ben született Toscanaban, Ivo Livi néven anyakönyvezték, míg Yves Montand néven lett világhírű sanzonénekes, és színész.
A szülei olasz bevándorlók voltak 1921-ben született Toscanaban, Ivo Livi néven anyakönyvezték, míg Yves Montand néven lett világhírű sanzonénekes, és színész.
A negyvenes évek közepétől kezdett sanzonokat énekelni. Edith Piaf is felfedezte tehetségét, s nagylelkűen segítette. Yves Montand volt az első, aki szakított a színpadi öltözködés hagyományaival, az öltönnyel, nyakkendővel, „ingujj”-ban állt ki a színpadra.
Rendkivül sikeres volt mint sanzonénekes, de hamar kezdte vonzani a film is. A film terén első és talán legnagyobb sikere „ A félelem bére”.
Filmezett Amerikában is, egyik ottani filmjében partnere Marilyn Monroe volt. Monroe-val való románcáról felesége, Simone Signoret írt „ Már a nosztalgia sem a régi” című visszaemlékezésében. Sanzonjain keresztül mutatja be a francianép fájdalmát, örömét, az élet humoros oldalát, de elénk varázsolja a lyoni takácsok felkelését, s az 1866-ból Jean- Baptiste Clémant szerzeményét, mely a szerelemről szól, s ez egyben a Párizsi Kommün szimbóluma is, melyet 1871-ben a barrikádokon énekeltek. Sugárzott belőle a frissesség, a féktelen életöröm, a francia tájak derűje.
Nézeteit illetően híve volt a II. világháborús francia ellenállási mozgalomnak, majd a kommunizmusnak, 1968 után harcos emberjogi aktivistaként tevékenykedett. A francia demokrácia levegője nagy szabadságot biztosított Yves Montand és valamennyi ott alkotó művész számára.
1991-ben halt meg. Párizsban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
13709 2009.12.29. 14:03:32
13124 2009.12.29. 14:21:01
11812 2009.12.29. 14:43:16
11812 2009.12.29. 14:46:52
13005 2009.12.29. 15:26:51
60145 2009.12.29. 15:46:30
70798 2009.12.29. 17:45:14
13124 2009.12.29. 19:30:29
13066 2009.12.29. 20:44:49
13124 2009.12.29. 21:34:21
13066 2009.12.29. 21:44:55
13156 2009.12.30. 02:10:52
60145 2009.12.30. 07:47:02
12019 2009.12.30. 17:02:09
13020 2009.12.30. 18:41:27