Az operát a nagyi szerettette meg velem.....
Az operát a nagyi szerettette meg velem, bérletünk volt a Pécsi Nemzeti Színházba, s karzaton az elsősorban ülve varázsoltak el a felcsendülő dallamok, Puccini, Verdi, Mozart, Erkel, Bizet, a nagyi kedvence Strauss „Denevér”-je. Így visszagondolva mi maradt meg? A zene szeretete, ami nem kevés, az együtt töltött órák, a színházi büfében a kávé illata, nekem meg a szokásos üdítő íze, /Bambi volt/ no meg a látcső amit mindig vittünk, mert „látcsöves a darab- mondta”
Így az operát vagy szereti ez ember vagy nem köztes megoldás szerintem nem létezik.
Nagyban befolyásolja ezt az a tény, hogy először mit hall az ember, mennyire érzi a zenét, mennyire tudja magáévá tenni a történetet, az Operaház karzatán a kakasülőn, hallgatva, és nézve az előadást. Nekem úgymond szerencsém volt mert a ” Bohém életben” a Mimit alakító operaénekesnőt hallgatva hittem, hogy tüdőbeteg és haldoklik, míg szerelmét alakító Rodolforól, hogy éhező költő, holott az előadók alkata nem ezt mutatta, de akkor ott hiteles volt.
Mind ez arról jutott eszembe, hogy holnap lesz a milánói Scala évadnyitó előadása, mely a MOM Parkban működő moziban látható egyenesadásban, s Bizet Carmenjét mutatják be.
A milánói Scala:
1778. augusztus 3-án megnyílt a Teatro alla Scala di Milano, azaz a híres milánói Scala. A Santa Maria alla Scala nevezetű templomot uralkodói utasításra lerombolták, és helyére 15 hónap alatt felhúzták az operaházat. A premierelőadáson Antonio Salieri egyik operáját mutatták be.
1776-ban a „Ducale” színház leégett, ezért a művészetpártolás keretein belül, uralkodói utasításra hozzáláttak a lerombolt Santa Maria alla Scala templom helyén egy operaház megépítéséhez. Giuseppe Piermarini klasszicista stílusban tervező építész irányításával 15 hónap alatt elkészült az operaház, amit 1778. augusztus 3-án Teatro alla Scala di Milano, azaz a milánói Scala néven nyitottak meg a nagyközönség előtt. A premierelőadáson Antonio Salieri egyik operáját mutatták be
Amásodik
világháborúban a legendás operaház súlyosan károsodott, azonban 1946-47-ben
rekord idő alatt újjáépítették.
A hosszú évtizedeken át operaelőadások színhelyéül szolgáló Scala 2001-ben
bezárta kapuit, és kezdetét vette a mintegy három éven át tartó felújítás,
épületmodernizáció. A 2004. december 7-én újból megnyílt operaház Salieri
művét tűzte programjára, csakúgy mint 1778-ban.
Az 1950-es évek egyik legtehetségesebb, legtöbbet csodált művésze volt. Kollégái szerint azonban minél nagyobb lett a hírneve, annál összeférhetetlenebbé vált. Művésztársait megvetéssel kezelte, horribilis nagyságú gázsit követelt, beleszólt az évad műsortervezetébe. Hét évnyi együttműködés után, 1958. május 4-én a Scala igazgatója, Antonio Ghiringhelli felmondott Maria Callasnak. Ghiringhelli a következőképpen kommentálta az esetet: „Primadonnák jönnek-mennek, azonban a Scala marad”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
13005 2009.12.06. 20:59:52
12392 2009.12.06. 21:10:35
16055 2009.12.06. 21:26:28
12392 2009.12.06. 21:51:46
78126 2009.12.06. 22:01:06
34417 2009.12.06. 22:11:37
13003 2009.12.06. 22:32:43
78126 2009.12.06. 22:36:00
13066 2009.12.06. 22:50:08
12392 2009.12.06. 22:52:44
12392 2009.12.06. 22:55:23
13020 2009.12.07. 09:02:25
78126 2009.12.07. 09:25:51
14742 2009.12.07. 09:39:26
12392 2009.12.07. 11:01:50
13003 2009.12.07. 11:14:53
13709 2009.12.07. 11:52:30
12392 2009.12.07. 17:26:38
11692 2009.12.07. 17:36:29
13066 2009.12.07. 20:23:02